A második kivizsgálás előtt

Na ettől a mondattól aztán megjött a zabszem szindróma, valahogy éreztem nagy a gáz. Mondjuk ezt valahol a már sejtettem, mert egyre roszabb lett a dolog. 

Már bárhol képes voltam elaludni, előfordult hogy nyomtam a számítógépen az Ü betűt és közben elaludtam, aztán felriadtam és tele volt a képernyő Ü betükkel. Arra is kellett ügyelni, hogy evés közben el ne bólintsak, de szerintem ez előfordult, csak nem vettem észre. Rossz volt, nagyon rossz, és csak a kezdet.

Nem is nevezhető alvásnak, inkább ájulásnak, és bármennyit alszol/fekszel, nem tudod magad kipihenni. Egyszer előfordult az is hogy kórházban, a balesetin kellett várakoznom, és közben elaludtam, csak úgy lehetett megoldani hogy ne horkoljam szét a kórházat, hogy Cicaanya bement a dokikhoz, elmondta hogy alvászavaros vagyok, és előre vettek a sorban. Na ennek meg a tisztelt betegtársak nagyon örültek, és jöttek a megjegyzések. 

Soha annyi rosszindulatú megjegyzéssel nem találkoztam mint ezekben a helyzetekben, bár már utólag ezt is átértékelem, mert volt ennél durvább is, ezt majd késöbb, most vissza a kórházba.

Összepakoltunk, és indultunk a kiértékelésre. Ez azt jelenti hogy az előző esti betegeket szétosztják 3-4-5 orvos specialista között, és azzal egy rendelőben négyszemközt megbeszélik, kiértékelik az éjszaka eredményeit.  

A rendelők elé a falra kifüggesztik a betegek sorrendjét, kb. 8-10-12 beteg vár egy orvosra, és azt szépen végig kell ülni. Közben megy a közös gyógyítás, az újonnan vizsgáltak próbálnak valami infót megkapni azoktól a fekete táskát cipelő "profi" betegektől.

Pár szó a fekete táskákról. Ezek rejtik azt a fontos gépet amivel lehet ALUDNI! 

Ezek különböző erősségű BiPaP és CiPaP készülékek, amik folyamatosan nyomást alkalmazva, oxigént juttatnak a tüdőbe. Pontos kifejezésüket nem tudom, de megpróbálok megszólaltatni olyan embereket akik ezzel foglalkoznak, és segítenek.

Kiértékelés: az én kezelőorvosommal elvonultam az irodába és elmondta mi a problémám. A gége izmok elernyedése miatt, egy bizonyos idő után nem kapok levegőt, befulladok (ez a hörgés), és felriadok. Mivel ez sűrűn előfordul, ezért nem tudok mély alvásba lemenni, és nem tudok aludni/pihenni. 

Ez az oxigénhiányos állapot nagyon veszélyes, saját rekordom 1,07 perc volt, tehát eddig nem kapott az agyam oxigént.

Ezt szépen elmagyarázta a Doki, és közölte hogy BiPaP készülékre szorulok, annak az igényléséhez kell a kereseti igazolás. Vissza kell jönnöm egy műszeres vizsgálatra, ahol beállítják a levegő mennyiségét és megmondják milyen gép kell.

Kaptam időpontot, 3 hónap múlva kel jelentkeznem a műszeres vizsgálatra, és megkaptam az első alvásdiagnosztikai szakvéleményemet, aminek az elején, vastagított betükkel a diagnózis:

Súlyos obstruktív alvási apnoe

Tehát ez a bajom. ezt kell orvosolni, és minden jó lesz.

Pár adat hogy érthető legyen az az időtáv. 

2004 márciusát írjuk, naponta 20-25 embert tudnak megvizsgálni, az előjegyzési naptár 4-5 hónapra előre telített, így nagy dolog volt egy három hónappal későbbi időpontot megkapni. 

Ilyen maszkot kaptunk, és így kell felhelyezni, és abba a pipába csatlakozik a levegőcső.

Az első kivizsgálás

Kicsit rémisztő volt a villogó felirat. 

És most hogyan tovább? 

Sikerült a körzeti orvosomtól megszerezni az alváscentrum telefonszámát, és bejelentkezni. Várakozási idő kb 4 hónap volt, már akkor annyian vártak előjegyzésre. Megkaptam az időpontot, és elmondták a tudnivalókat, hogy hétfő este 7 óraakor jelenkezzem az akkor még az Alkotásról nyiló honvéd kórház épületében. (azóta már elköltöztek a szuperkórházba)

Letelt az idő, és feszült várakozással indultunk a Kedvesemmel, a kivizsgálásra. Az én szállásom megvolt, Ő pedig egy barátnőjénél aludt. A felfele út a szokásos módon zajlott, már az elindulás után elaludtam, és csak budaörsön ébredtem. Korábban felértünk, megvacsoráztunk, és utána mentünk a klinikára. A portás már látta a táskát cipelő emberkékről, hogy hova is készülnek, így udvariasan mutatta is a várót.

Mire hét óra lett, megtelt a folyosó emberekkel, volt akiknél hasonló fekete táskák voltak, amiről még nem tudtam mit rejtenek. Névsorolvasás, búcsúzás a kisérő családtagoktól, és elosztották a betegeket.

Három csoport lett, a földszinten maradtak azok akik már műszeres vizsgálatra jöttek vissza. Az emeletre kellett mennie azoknak akik már kontrollra jöttek vissza, és az "újoncoknak", akik az első műszeres vizsgálatra lettek berendelve, köztük én is.

Felmentünk az emeletre, elfoglaltuk a szobákat, jöttek a nővérek és elmagyarázták hogy mi is fog történni. Kapott mindenki egy kérdőívet, azt ki kellett tölteni, átöltözni alvósba, és jelenkezni a mérőműszerek felszereléséhez. A szobában hárman voltunk, Sz és T és én. Sz már kontrollra jött vissza, T pedig szintén azért jött amiért én. Természetesen Sz, mint rutinos résztvevő, osztotta az észt. Mesélt a Gépről, amivel aludt,(igen így nagy betűvel, mert később rájöttem milyen fontos része ez az Életnek), mesélt arról hogyan is került ide, és mennyit szenvedett a családja a horkolás miatt. Közben menni kellett felszerelkezni. Külömböző érzékelőket raktak ránk, mérték a tüdőtágulást, az oxigén szintet és még sok mindent. Vissza a szobába, és folytatódott a beszélgetés, de úgy belemerültünk, hogy a nővérke jött szólni, hogy most már elég legyen és fekvés.

Arra hogyan aludtam nem emlékszem, de arra igen hogy Sz közölte, tudja már mit élt át a családja mellette.

Felkelés után leszedték a műszereket, és mondták hogy mindenki mosakodjon meg, reggelizzen és készüljön a kiértékelésre.

Összepakoltunk, felöltöztünk, és indultunk kávét keresni, mikor az egyik asszisztens lépett oda hozzám, és így szólt:

- ha legközelebb jön, mindjárt hozzon magával egy kereseti igazolást!

- miért vissza kell jönnöm?

- sürgősen!! 

A kezdetek

Megpróbálom a kezdeteket felidézni, bár egy kicsit nehéz, mert már régen volt.

Horkoltam. Emlékeim szerint mindig, már a kollégiumban is, aztán a seregben is, persze itt aztán állandó attrocitásra adott okot. Aztán megnősültem, és az állapotom egyre romlott. Hangosabban horkoltam, fulladtam, és kezdtem fáradni.

Fáradni, de annyira hogy bárhol képes voltam elaludni. Elaludtam előadás közben, buszon, autóban, tévézés közben. Abban az időben a cég ahol dolgoztam, 3 műszakban termelt, én voltam a műszaki vezető, minden miatt engem riasztottak. Keltem éjjel kettőkor gépet javítani, de volt hogy még este 11-kor programoztam a műszereket. 

Fáradt voltam, arra fogtam mindent.

 

Közben leszoktam a cigiről, és az addig sem kicsi testsúlyom rendesen megszaladt. Azt ráfogtam a dohányzásra, vagyis az elhagyására. Ami még akkor kezdett el kialakulni, hogy nagyon sokszor kellett felkelnem pisilni éjjel.

Egyre álmosodtam, fáradtam. Elaludtam vezetés közben, a számítógép előtt, de beszélgetés közben is. Nem tudtunk elmenni egy szinházi előadásra, moziba se, mert én azonnal elaludtam, és hangosan hörögve horkoltam. Mit horkoltam, hörögtem, sípoltam, és a szám úgy kiszáradt, mint a sivatag. 

El lehet képzelni, hogy egy egy órás repülő út végén majdnem megvertek az utastársak.

Egyre több probléma adódott, sokat tévedtem munka közben, elrontottam a feladatokat.

Autóztunk, elindultunk, a Kedvesem vezetett, és én már az utcánk sarkán elaludtam.

Sose mesélte, de biztos pocsék lehetett úgy vezetni, hogy valaki ott horkol mellette.

Az már kezdett gyanús lenni hogy hiába aludtam, nem tudtam magamat kipihenni.

A család egyre többször hangoztatta, orvos kellene. 

Nekem? minek, csak fáradt vagyok!! (különben is macsófickó csak akkor megy a helyi varázslóhoz, ha már lóg a bele!, jah jó nagy hülyeség!!!)

Egyre durvábbak lettek a dolgok, nem tudtam éjjel végigaludni az éjszakát, volt hogy éjfélkor feküdtem, de háromkor már tévéztem.

Az egyik "fél"megoldás az volt, ha a fotelben ülve aludtam, kókadoztam.

Egyszer a Tesóm hozott egy readers-digest-et, amiben volt egy hosszabb cikk az alvászavarról. Elolvastam és elég sok hasonlóságot találtam a leírtak és az én tüneteim között. 

A végső lökést az adta, hogy a Kedvesem az orrom alá tolta a blikk egyik vasárnapi számának két oldalát. Teljes egészében az alvászavarról szólt, leírva a fő tüneteket, ismérveket, és az akkor gyerekcipőben járó hazai kezeléseket. Elolvastam, és találtam egy webes linket, ahol egy kérdőív volt található (azóta valamiért eltűnt az oldal). Nekiláttam és kitöltöttem. 

Kitöltöttem, egyedül és tök őszintén. Leütöttem az entert, és azonnal előjött egy piros, pulzáló mondat.

Saját érdekében azonnal keressen fel egy alvásdiagnosztikai szaklabort!!

Üdvözlés

Üdvözlöm kedves Látogató!

Max vagyok, és szeretném megosztani az alvászavarral kapcsolatos élményeimet, tapasztalataimat.

Szeretném elmondani, elmesélni mi is történt és történik velem. Hogyan jöttünk rá mi is a bajom, mik voltak a jelek, és hogyan lettek orvosolva.

Miután ez a betegség, (ami az orvosok szerint már népbetegség, az OEP szerint meg nem az), nem igazán kap megfelelő publicitást, gondoltam én is besegítek:-)

Alvási apnoe nevű betegséggel diagnosztizáltak, és kezelnek immár lassan öt éve. Ez azt jelenti, gyorsan tömören összefoglalva, hogy aludni, csak egy lélegeztető géppel tudok. 

De legalább alszom!!

Elmesélem milyen az amikor valaki nem alszik, és fáradt, kimerült. 

Sokat vívódtam, hogy elkezdjem a blogot, és leírjam a történéséket, de arra az elhatározásra jutottam, hogy meg kell adnom a lehetőséget mindenkinek, hogy az én hibámból, esetemből tanuljanak.

Kedves Olvasóm! Ha bármi kérdés van, nyugodtan, megpróbálok rá válaszolni, beszéljük meg, beszéljünk róla.