2008. november 12., szerda

Műszeres vizsgálat, és pár perc nyugodt alvás!

Meg van a második kivizsgálás időpontja, az asszisztensek jóvoltából siekrült a legközelebbi "lyukba" bekerülnöm. Ismét egy éjszakai randevú a honvéd kórházban. Izgatott várakozás a folyosón, méregetve a többi beteget, és egy kicsit már bennfentesként érezve magamat, az újonnan, első kivizsgálásra érkezetteket.

Ezekben a várakozási időkben kapcsolatok jönnek létre, haverságok és barátságok kötődnek. Így ismertem meg én is T.-t, aki szintén a második kivizsgálásra jött. 
Mai napig kapcsolatban vagyunk, sőt a asszisztensek nagy örömére együtt megyünk felülvizsgálatra is. 

Beszélgettünk, és elég jól összehaverkodtunk, így mire a betegek elosztása történt, addigra már együtt vihogtunk.

Mi is az alsó szinten lévő megfigyelő szobákba kerültünk, megmutatták, és bepakoltunk.
Itt is várni kellett a sorunkra, most egy kicsit komolyabb müszerezettséget kaptunk, mint a múltkor (lásd a képen).


A képet innen kölcsönöztem, köszönöm.


Amíg várakoztunk, természetesen az asszisztenseket szórakoztattuk, de ennek is megjött késöbb a haszna, mert amíg ragasztgatták az érzékelőket, elárultak pár apró, de nagyon fontos titkot. Megtudtuk, melyik a jó maszk, hogyan lehet ápolni, mire kell figyelni a gépekkel kapcsolatban. Ezek az infók akkor nem tüntek nagy dolgoknak, de most 5 év távlatából is hálás vagyok érte.

Felszerelték az érzékelőket, kaptunk egy maszkot, rákötöttek egy készülékre, és le kellett feküdni aludni. A szobában éjjel látó kamerával, és a központi számítógépre kötött lélegeztetővel figyeltek, és próbálták a nyomási értékeket beállítani. Ez azt jelenti, hogy mekkora nyomással kell a gépnek nyomnia a levegőt a nyugodt alváshoz.

Az egész éjjeli kalibrálás során, hajnali 4 óra körül megtalálták azt az értéket, amivel tudtam aludni.
Aludtam kb. 45 percet! Ez tudom hogy nem sok, de akkor nagyon soknak tünt, és valami hihetelen jó érzés volt. Reggel úgy ébredetm, mint aki teljesen feltöltődött, hiszen ALUDTAM!

Soha nem gondoltam volna hogy ennyire hálás leszek 45 perc nyugodt alvásért. De sikerült, és nagyon jól éreztem magam. Jöhet a reggeli kiértékelés, és a gép receptjének átvétele.

És egy kis segítség az előző postomban írt BiPaP és CPaP kifelyezésekre:

CPAP: continous positive airways pressure (folyamatos pozitív nyomású légzéstámogatás)
BiPAP: bilevel positive airways pressure (kétszintű pozitív nyomású légzéstámogatás)
(ilyen van nekem)

folyt.köv.


2 megjegyzés:

Garffyka írta...

Mióta tudok róla, kicsit utánnaolvastam, és éreztem, hogy komoly megpróbáltatás lehetett, de azt nem tudtam, hogy ennyire. Tisztelem a kitartásotok, ketten kellettetek ehhez, Cicaanya és Te.

Névtelen írta...

Sokan kételkedve hallgatnak amikor elmesélem mire számithatak a gép használatakor,és hogy ez valóban segit a betegek problémáján.Rémisztő a vizsgálatkor felszerelt sok zsinór, sokszor nehéz a dolgom meggyőzni, megnyugtatni a betegeket, de amikor , reggel örömmel ébred a kedves beteg és azt mondja :hihetetlen ,de aludtam :) hát ez a legnagyobb öröm munkám során:))).
Hajni